Megdöbbent mikor ezt hallom valakitöl: "Nem tudom megtenni, mert... " és itt jön a magyarázatok hosszú sora. Ha megpróbálom egy javaslattal megszakítani a kifogások áradatát, akkor a javaslatom úgy jár mint a kietlen, szikkadt földre szórt mag - nem fogan belöle semmi, még csak el se jut a földbe.
Érdekes helyzet, úgy tünik, hogy a személy úgy éli az életét mint akit elküldtek a vásárba 5 euróval a zsebében, azzal a tanáccsal, hogy vegyen meg bármit amire csak a szíve vágyik. Megérkezik a vásárba, belenéz a zsebébe és ha öszinte lenne, akkor azt mondaná, hogy szeretne egy kosár cseresznyét, egy másik kosár vegyes, illatos virágot, egy finom vadpecsenyét, szeretné kipróbálni az összes játékot amit csak lát, szinte mindent ki szeretne próbálni amit csak a szeme lát, mindenkivel szeretne beszélni s meghallgatni a történetüket. Ám az 5 euró láttán, amit a kezébe nyomtak, úgy véli, hogy választania kell, vagy pecsenye, vagy virág. Vagy játék, vagy uzsonna. Úgy gondolja, hogy választania kell. S ha nem látja azt, amire vágyik, akkor azt hiszi, hogy az nincs. Szeretne egy ideális kapcsolatot válás után, s aztán veszi azt amit kap, mondván, hogy "a választék túl szük ebben a korban, igaz, hogy mást képzeltem el, de vennem kell amit kapok".
Ez persze annyira hamis, hogy szinte fáj. Az élet nem vásár, ahol szétnézünk és vagy látjuk azt amit szeretnénk, vagy nem, vagy meg tudjuk venni a pénzzel ami a markunkban van, vagy nem. Ha így élünk, akkor sohase élünk.
Nem csak arról van szó, hogy szükösség nem létezik - minden szükösség természet ellenes - nézz fel a csillagos égre, millió csillagot látsz, noha ez csupán egy csepp az univerzum óceánjából... Minden szükösség hazugság, nem azért mert most azonnal mindenböl millió dolog van - hanem azért, mert te mindég azt kapod, amit kérsz. Ezért ha elmész a vásárba, az élet vásárjába, akkor rendeld meg elötte, hogy mit akarsz venni s meg fogod azt kapni. Ha azt rendeled meg, hogy választanod kell, és hogy nem engedheted meg magadnak azt amit szeretnél, akkor nem fogod tudni megengedni magadnak azt amit szeretnél - azért mert ezt rendelted meg - s nem azért mert nincs.
Az életed csak addig a tied, csak addig van a TE kezedben, amíg te magad rendeled meg mindazt amivek ki akarod azt tölteni. Sohase nézz a kínálatra. Rendeld meg azt amit szeretnél s fütyülj rá, hogy azonnal megérkezik-e vagy se. Néha azonnal megérkezik a rendelés, néha meg kell ismételni. De ha megismételjük, fütyülve rá, hogy megérkezik vagy se, akkor a rendelésünk meg fog érkezni. Ha dühbe gurulunk és szitkozódunk mondván, hogy az élet sohase adja meg azt amit szeretnénk, akkor ez a rendelés is megérkezik - és nem fogjuk megkapni azt, amit szeretnénk.
Érdekes játék... gyerekként még játszottad... próbáld ki újra s kezdj el rendelni. Az egyetlen feltétele ennek a szereteted. Mennyire vagy hajlandó feltétel nélkül szeretni másokat és bármi mást az életedben? Hajlandó vagy szeretni, függetlenül attól, hogy ök hogyan viselkednek veled s másokkal szemben? Akkor király vagy s minden kívánságod teljesül. Ha viszont nem vagy hajlandó szeretni másokat és mindent ami körülötted van, akkor koldussá válsz. Csak ennyi a különbség.
Az élet nem vásár. Csak a koldusnak kell választania. A királynak viszont nem... S csupán te döntheted el, hogy miként éled az életed - koldusként vagy királyként.
Comments